Főoldal
Letöltés
2014+
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közös Monitoring Bizottság november 15-i ülésén jóváhagyta a harmadik felhívás keretében forráshiány miatt feltételesen támogatott 45 pályázat finanszírozására szükséges források átcsoportosítását.
Az átcsoportosítás azért vált szükségessé, mivel egyes intézkedések tekintetében kimerítésre került az eredetileg rendelkezésre álló pénzügyi keret.
A harmadik pályázati felhívás keretében beérkezett 280 pályázat közül mindösszesen 125 pályázat nyert európai uniós támogatást. A magyar és román partnerek együttműködésében megvalósuló projekteknek megítélt közösségi támogatás mintegy 17,9 millió euró.
Az Irányító Hatóság hivatalos levélben tájékoztatja a fent említett pályázatok projektgazdáit a Közös Monitoring Bizottság Döntéséről, mely értesítés tartalmazza az esetlegesen előírt feltételeket, valamint a szerződéskötésre vonatkozó információkat és szükséges dokumentumokat is.
FIGYELEM!
Felhívjuk a szíves pályázók figyelmét, hogy az alábbi lista tájékoztató jellegű, csak az Irányító Hatóság által kipostázott értesítő levél tekinthető hivatalosnak.
A HURO/0901 felhívás nyerteseinek listája elérhető itt: